2014. augusztus 25., hétfő

Hispania & Japan - Dialogues


Megszaporodtak a félreérthetetlen jelek, hogy több évnyi mellőzés után újra be kell, hogy emeljem a Jordi Savall lemezeket a napi repertoárba. Ahogy rajtam kívül még nagyon sokan, én is a “Tous les matins du monde" (Minden reggel) című film révén jegyeztem meg annak idején Jordi Savall nevét, és lettem elkötelezett rajongója a viola de gambának és a barokk zenének. A katalán gamba-játékos, tanár, karmester és komponista mindezeknél még sokkal többet is ad nekünk: a régizene mérhetetlenül ragyogó és gazdag “élménytárát” több, mint 100 lemezre kiporciózva.

Most, hogy újra Savall felé fordultam, a kihagyott évek igazán bő és tartalmas terméséből válogathattam. A “Hispania & Japan - Dialogues” című lemez azonnal felhívta magára a figyelmet. A beszédes cím már egészen egyértelműen sejteti, hogy két világ – Spanyolország és Japán – zenei párbeszédéről van szó. A 2011-es album egy sok évvel korábbi – 1996-ban születő, majd 2006-ban megismételt – koncepció emlékét őrzi, ahol is Xavéri Szent Ferenc alakja köré álmodtak egy zenei utazást “1549 RITUALS & PROPHECIES: Japan & Spain in the time of Saint Francis Xavier” címmel. Olyan jellegzetes japán hangszerek találkoznak itt a gregoriánnal és a gambával, mint a bambuszfuvola (sakuhacsi), bíva és sinobue, de a jezsuita misszionárius indiai korszakát is megidézik, mégpedig nagyszerű tabla és szarod játékkal.



2014. augusztus 19., kedd

Okunoin



Japán legnagyob területű temetőjének a szent Kója-hegy égigérő cipruserdője ad otthont. Okunoin nem csupán hatalmas kiterjedésű, de a világ legszebb temetői között is valahol a legelsők között kell, hogy számon tartsuk. Meglepő lehet, hogy mégsem tartozik Japán legkedveltebb turistacélpontjai közé. A tartósan Japánban – főleg Oszakában – időző külföldieken kívül szinte csak belföldi “zarándok turisták” keresik fel az egyszerre gyönyörű és vallási szempontból kiemelkedő jelentőségű helyet.



A fennsíkon az első kolostort Kúkai hozta létre 816-ban, és tette ezáltal a helyet az általa alapított Singon irányzat szakrális központjává. Kúkai a buddhizmus titkos tanításainak értőjeként vívta ki kora és az őt követő századok elismerését, de neki tulajdonítják pl. a kana szótagábécét, és mint kalligráfus, szobrász, költő, tóépítő és szótáríró is tisztelt. Kúkai 835-ben mély meditációba merült, és azóta várja így Maitréja eljövetelét. A XI. században kialakult hagyomány szerint a hívők – nemesek és közrendűek egyaránt – Kúkai sírja közelében igyekeztek elhelyezni hozzátartozóik hamvait vagy haját, hogy közel legyenek hozzá a “feltámadáskor”. A hagyomány még ma is él, a mauzóleumot több ezer síremlék veszi körül – tulajdonképpen ez maga a temető.



A jellegzetes és feltűnően hasonló “sírkövek” (a legmagasabb 10 méteres), valójában egyfajta “kősztúpák”. A gorintó az öt elemet (föld, víz, tűz, szél, tér) reprezentáló formák (négyzet/kocka, kör/gömb, háromszög/gúla, félkör/félgömb, cseppforma) együttese az azoknak megfelelő szótagokkal (A, Va, Ra, Ha, Kha) az oldalain. Az öt elem alkotja különböző arányban az általunk érzékelhető evilágot. Egy elmélet szerint ezek halálunkkor különválnak. A gorintó kialakulását egészen vad, ám izgalmas geometriai elméletek is kísérik, de ezek még nem elfogadottak.



A temető legtöbbször látott szoboralakja Dzsizó Boszacu (Ksitigarbha Bódhiszattva). Ábrázolásokon szerzetesként jelenik meg, borotvált fejjel, szerzetesi ruhában. Ő a lények legfőbb segítője Sákjamuni Buddha nirvánába térése és Maitréjának, az új világkorszak buddhájának megjelenése közötti időben. Érdekes, hogy további két módon is egyfajta “átmenetiséghez” köthető az alakja. Egyrészt, mert elsősorban a meghalás és születés közti tartományban oltalmazza a lényeket, így Dzsizót gyakran Jamával azonosították. Másrészt az úton lévő vándoroknak is védőszentje; kőszobraival mindenütt találkozunk az utak mellett, falvak és temetők határában. Dzsizót ma mégis leginkább gyermekek védőistenének tekintik Japánban. Könnyű szülésért, gyermekük egészségéért, hosszú életéért imádkoznak hozzá az anyák. Temetőkben a halott vagy meg nem született gyermekeknek vált egyfajta oltalmazójává. Ha japán temetőben egy kőfigurán piros előkét látunk, akkor ott Dzsizóról van szó.

A teljes képgalériát megtalálod a Flickr!-en és a Facebookon is. A fenti szöveg korábban a gothic.hu-n lett publikálva 2013 decemberében.