2009. március 26., csütörtök

Far North



Asif Kapadia brit-indiai rendező 2001-ben egy indiai környezetbe helyezett japán szamurájtörténettel vált ismertté (A harcos / The Warrior). A film norvégiai bemutatójakor rögtön beleszerett a sarkvidéki tájba. Bejárta Észak-Norvégiát és idővel a kivételes tájhoz megfelelő történetet is talált; minden adott volt egy különleges filmhez. A Far North című filmjének alapja egy Sara Maitland novella. A forgatás helyszíne Európa legészakibb szárazföldje, a Spitzbergák (Svalbard). A szereplők megválasztása hasonlóan remek: Michelle Yeoh, Sean Bean, Michelle Krusiec. Az eredetileg csupán hét oldalas novella jelenti a film vázát, keretét, amihez társul egy időben korábbi eseményszál, ami részben megegyezik az Ofelas kulcsjeleneteivel (az eredmény inkább egyfajta hommáge, mint otromba plágium).




A sarkvidék embere alkalmazkodott a zord természeti viszonyokhoz, hasonlóvá vált, mint a környezet amiben él. Az elátkozott inuit nő (Saiva) és örökbefogadott lánya (Anja) távol él a pásztorok településétől, így életfeltételeik még keményebbek, saját törvényeik szigorúbbak. Az elszigetelten élő két nő és a biztos halálból megmentett katona (Loki) sarkvidéki története valójában nagyon egyszerű, és egy darabig úgy tűnhet, hogy történhet bármi, a kegyetlen, néma táj mellett a legnagyobb emberi tragédiák is jelentéktelenek, ám idővel a grandiózus díszlet és a kibontakozó cselekmény felerősíti egymást, egymástól elválaszthatatlanná válnak.



"Nagy szerencséd, hogy Saiva segített rajtad. Nekem mindig azt mondta, ha bárkit is látok a tundrán, soha ne menjek a közelébe, bármit is akar tőlem.
Azt mondta, hogy vágjam le a fejüket, és utána kérdezzem, hogy segítségre
szorulnak-e."

1 megjegyzés:

  1. http://rapidshare.com/files/206781026/far_north.part1.rar
    http://rapidshare.com/files/206791543/far_north.part2.rar
    http://rapidshare.com/files/206802639/far_north.part3.rar
    http://rapidshare.com/files/206814147/far_north.part4.rar
    http://rapidshare.com/files/206825242/far_north.part5.rar
    http://rapidshare.com/files/206836635/far_north.part6.rar
    http://rapidshare.com/files/206848628/far_north.part7.rar
    http://rapidshare.com/files/206860585/far_north.part8.rar
    http://rapidshare.com/files/206872991/far_north.part9.rar

    VálaszTörlés