2008. október 25., szombat

Sindzse szeme

Sosem próbálkoztam még Leslie L. Lawrence regénnyel - pedig lett volna miből választanom, ugyanis az író már több ízben a Himalája-térségbe helyezte történeteit: Sindzse szeme, Halálkiáltók, A rodzsungok kolostora, Lebegők, A láthatatlan kolostor, Csöd (Két sápadt szerzetes), Thumo 1.-2. (A szrinpók völgyében). A Sindzse szeme volt az a regény, amit Lőrincz L. László elsőként jelentetett meg a mára már jól ismert írói álnéven. A kalandos krimi hallatlanul sikeresnek bizonyult; megjelent több nyelven is (német, cseh, szlovák), audióra szerkesztették (sic!), készült belőle paródia-regény és szerencsére képregény is, így a lusták, de kiváncsiak is meggyőzödhetnek a regény feltételezett erényeiről és ezen keresztül talán a többi L.L.L. regény világáról is képet alkothatnak. Állítólag "E néven publikált, többségében keleti tárgyú kalandregényeiben ötvöződnek a biztonsággal kezelt tudományos ismeretek és a kutatások során felhalmozott tapasztalatok ismeretterjesztő szándéka, valamint a fordulatos, izgalmas, kalandos cselekmény". Én ezt egészen másképpen gondolom, de nem szívesen írnék rosszat az íróról tudományos munkái és nagybecsű fordításai (Geszer kán rules!) miatt, így inkább mindenki maga döntsön: a Sindzse szeme képregény letölthető Lőrincz L. László nemhivatalos, rajongói oldaláról. Vagy közvetlenül innen:
Sindzse szeme 1.
Sindzse szeme 2.
Ha valakinek bejött (van ilyen?), akkor annak jó hír lehet, hogy november 18-án itt a legújabb Leslie L. Lawrence mű: A lófejű démon (véres történet a Himalájából).

2008. október 9., csütörtök

Virágok völgye



Vasárnap este Pan Nalin legutóbbi filmje, a Virágok völgye (Valley of Flowers) lesz látható a Duna tv-n. A film Alexandra David-Néel 70 éve megjelent Magie d'amour et magic noire; Scènes du Tibet inconnu (Fekete mágia, szerelmi mágia - avagy az ismeretlen Tibet) című regénye nyomán készült – nem kevés módosítással, de még így is sokak örömére. A késő esti tévézésnek némi aktualitást adhat, hogy e hónapban van a kalandor írónő születésének 140. évfordulója, és hogy a korábban már magyarul megjelent David-Néel könyveket (Utam Lhaszába, Az öt bölcsesség lámája, Mágusok között Tibetben, Titkos szóbeli tanítások a tibeti buddhista szektában) a közelmúltban egy újabb követte: Alexandra David-Néel és Láma Jongden - A semmi hatalma.



2008. október 12., 23:10, Duna tv
Virágok völgye (Valley of Flowers)

A Himalája hegyei között egy rablóbanda garázdálkodik. Vezetőjük Jalan, akit emberei a halálba is követnének. A hosszú évek alatt összekovácsolódott csapat bomlásnak indul, amikor a gyönyörű Ushna feltűnik az életükben. A fiatal lány nem akar elmozdulni Jalan mellől, akit már azelőtt ismert álmaiból, mielőtt találkoztak volna. Ahogy kapcsolatuk egyre mélyebbé válik, úgy távolodik el Jalan régi társaitól. Ushna mellett megtapasztalja a szenvedélyes szerelem mindent elsöprő gyönyörét. Érzelmeik egyre veszélyesebb vizekre hajtják őket, hogy szerelmük örökké éljen, megkísértik a természetfölötti erőket. Halhatatlanság utáni vágyukkal magát a sorsot hívják ki maguk ellen. A Szamszára rendezőjének új filmje India vadregényes tájain játszódik, az örök szerelemről, a halálról és az újjászületésről mond el egy varázslatos mesét.

Valley of Flowers
Valley of Flowers - IMDb

Virágok völgye - filmhu

Alexandra David-Néel
Alexandra David-Néel - Wikipedia
Alexandra David-Néel - MySpace

2008. október 3., péntek

Európai Madármegfigyelő Napok (2008. október 4-5.)



"Európában több mint egy évtizede, október első hétvégéjén madárbarátok, természetbarátok ezrei kémlelik az eget, járják a vízpartokat, pusztákat és erdőket hogy megfigyelhessék az országon átvonuló madarakat. A madárvédők világszervezete, a BirdLife International által szervezett akció célja, hogy minél több embernek mutassák meg ezt a csodálatos természeti jelenséget, és minél többen ismerjék fel a madárvédelmi és természetvédelmi szervezetek tevékenységének jelentőségét. Az akció egyben játék és verseny is az országok között. Versenyeznek abban, hogy melyik országban, hány helyszínen, hányan voltak, és mennyi madarat láttak a résztvevők. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.



Az akciót Magyarországon a BirdLife International hazai tagszervezete, a Magyar Madártani Egyesület (MME) szervezi. Az ország minden megyéjében és Budapesten is madarász "idegenvezetők" várjuk madármegfigyelő kirándulásokra az érdeklődőket. A helyszín adottságaitól függően egyes területeken madárgyűrűzési bemutatót is láthatnak, s természetesen mindenütt találkozhatnak az MME munkatársaival, és betekinthetnek a természetvédelmi tevékenység kulisszatitkaiba."

A helyszínek listáját, annak terjedelme miatt nem kopizom be. Innen letölthető.