2008. január 24., csütörtök

Angulimala

Újabb thai film, és nem is akármilyen. Erős történet erős képekkel. A film a buddhizmus, azon belül is leginkább a theravada iskola egy nagyon fontos korai alakjának történetét dolgozza fel. Angulimala könyörtelen gyilkosból lett arhát, története az egyik legnagyszerűbb buddhista példázat. A film a történetnek az általam jobban ismert/kedvelt változatával szemben nem az előző életekre, azaz a karmikus okokra, hanem Ahimsaka sorozatgyilkossá válásának, majd megváltásának részleteire koncentrál.



Ahimsaka (szenvedés nélküli) 2500 évvel ezelőtt született egy nemes család fiaként Taxilában. Származása ellenére gyilkossá válik — leginkább "mesterének" köszönhetően. Hamis tanítást kap: a létforgásból való megszabadulás reményében 1000 embert kell megölnie. Írtani kezdi a gonosztevőket. Hogy könnyebben tudja őket számolni, áldozatainak egy-egy ujját mindig magához veszi, és felfűzve, a nyakában hordja őket. Ekkortól kezdik őt Ujjfüzéres (Angulimala) néven rettegni. Miután elfogytak a gyilkosok és rablók, lemészárol mindenkit, aki az útjába téved. Az áldozatok száma eléri a 999-et. Ezredikként Buddhával találkozik.



Thaiföldön a konzervatív buddhista szervezetek tiltakoztak a film ellen, mert az eredeti szöveggel szemben hindu és teista elemeket tartalmaz és úgy vélték, hogy torzítja a buddhista tanításokat. A thai filmcenzúratanács elutasította a kérelmeket, ám ahhoz ragaszkodott, hogy a rendező vágjon ki filmjéből pár erőszakos jelenetet. Én elbírtam volna több véres jelenetet és kifejezetten jó ötletnek véltem a hinduizmus és buddhizmus közötti különbségek finom hangsúlyozását.
A filmet több neves filmfesztiválon vetítették sikerrrel. Hazájában több díjat is nyert. Nálam az utóbbi évek egyik legjobbja.

Angulimala — official
Angulimala — imdb.com
Angulimala — Wikipedia

Angulimala sutta

Yun



Sütő Zsolt fotóblogját a legjobb blognak vélem, amivel eddig találkoztam. Komolyan. És gyanítom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Elsősorban – természetesen – a szeptember óta yun (időtartam) kategória alatt megjelenő tartalom miatt tartom nagyon nagynak a blogot (megjegyzem, a "szimpla" fotóit is nagyon bírom).
Zsolt múlt nyáron követte Csoma nyomait Indiában. Közben írt, fotózott, hanganyagokat rögzített, majd hazatérve ezeket azóta is adagolja. Az utat ő már sokadikként tette meg, ám beszámolója lényegesen különbözik minden korábbitól.

YUN


2008. január 18., péntek

Kaptárkövek a Bükkben




Nagyobb útjaink (Kambodzsa, Tibet ...) képeinek feldolgozása előtt/közben kisebb túráink képanyagait is igyekszem sorra venni. 2006 tavaszán jártunk a bükkaljai kaptárköveknél. Sajnos csak egy részét találtuk meg és nem sikerült a rövid időn belüli visszatérés sem. Talán majd idén tavasszal.

Kaptárkövek - fotó album

Kaptárkő – Wikipédia
Kaptárkövek / Bükki Nemzeti Park
Kaptárkövek / Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület
Kaptárkövek a Bükkben

"Egy vélekedés szerint a kora középkorban ide menekült, méhészettel foglalkozó bolgár törzs vájta az üregeket a sziklákba, méhkaptárok gyanánt. Ezt az álláspontot támasztja alá az, hogy egyes fülkékben valóban találtak méhviasz nyomokat, cáfolja viszont, hogy a fülkék tájolása sok esetben nem jó irányú, hátlapjuk pedig nem egyszer kifelé dől. Minden érv és ellenérv ellenére mégis innen származik a kaptárkő és kaptárfülke elnevezés.
Az Eger környékén megőrződött hagyománykincs szerint egy Szent István korabeli pogánylázadás elesett vezéreinek hamvait helyezték a fülkékbe.
A legújabb kutatások nyomán a népvándorlás kora és az Árpád-kor mitológiai öröksége mutatkozik meg ezekben a fülkés sziklákban, melyek a hun-avar-magyar népesség ősi hitvilágával hozhatók összefüggésbe. A kaptárkövek gyakran ősi kultikus helyek voltak, melyre az elnevezésük is utal: Ördögtorony, Nagybábaszék, Nyerges, Kecskekő, Ablakoskő, Királyszéke, Kősárkány, Kőasszony, és néhány fülkében áldozati tárgyakat is találtak."

2008. január 15., kedd

Bardo project, Moscow

Gondban voltam, hogy hogyan oldjam meg a bejegyzés címében, hogy egyértelmű legyen, hogy annak tárgya nincs közvetlen összefüggésben magával a felülettel, ahol szerepel. Végül a fenti megoldást választottam. Szergej Gabbaszov, moszkvai úriember 2007 folyamán több lemezt is készített Bardo név alatt (amik letölthetőek 320 kbps minőségben). A név egyértelműen meghatározza a kezdeti orientációt, de a későbbi elkanyarodásnak sem mond ellen, hiszen az újlatin nyelvekben a Bardo énekes bárdot, dalnokot jelent.



A Calling The Demons egy hosszú, három tételes anyag. A számok címei magukért beszélnek: Thosgrol, Cutting Through Dualism, Rolmo. A hangszerek nem meglepő módon egyes tibeti rítusokból ismerősek: damaru, éneklő tál, kangling. Ezen az anyagon erősebb a hangszereken túli gépi megoldások szerepe. A végeredmény egyértelműen ambient. Az Om című lemez puritánabb. Recitációk, hangszeres szólók. Érdekes változásokat a Kola című anyag hoz. A hangszerpark látványosan bővül, így a korábbi hangszereken túl feltűnik a doromb, a didgeridoo, az udu, a djembe és az egyik kedvenc fúvós hangszerem, az örmény duduk. Ezúttal az Entering Bardo és a Dancing of Chitipati című szerzeméyek valamelyest kilógnak a sorból. Ezt a szépséghibát leszámítva ez az anyag számomra a legjobb, legizgalmasabb. A 2007 nyarán és őszén készített Tree Of Life tovább lép. Itt már nem szerepel damaru és kangling, és ezzel együtt sajnos a Bardo projekt tibeti vonatkozása is eltűnik. Új hangszerként a nepáli ütős, a madal tűnik fel. A nagyon jó ambient kísérletek sorát megbontja két doromb centrikus darab (Murchanga, Nepal) és egy Kirtana (a fuvolázó fekete bőrű isten nagy mantrájának előadása).
Nem tudom, hogy innen merre tovább, de nagyon remélem, hogy a dub irányába való hajlást (Smola, Nivkhdub, Baka) nem gondolja komolyan.

2008. január 11., péntek

In Memoriam Sir Edmund Hillary



"Sir Ed átlagos új-zélandinak mondta magát, átlagos képességekkel. Valójában kimagasló személyiség volt. Hősies személyiség, aki nem csak a Mount Everestet győzte le, de egész életét eltökéltség, szerénység és nemeslelkűség jellemezte" - méltatta Helen Clark, a szigetország miniszterelnöke.

Elhunyt Sir Edmund Hillary

2008. január 2., szerda

Insect Musicians & Songs Of Byzantine Flowers

A közelmúltban egy olyan lemez hullott az ölembe, ami több, mint 10 éve már, hogy felkeltette az érdeklődésemet, de megismernem ezidáig valahogy mégsem sikerült. Nos, Graeme Revell The Insect Musicians (1986) lemeze valóban olyan kíváló, mint amilyennek akkor, '95-ben elképzeltem. A különleges lemez dalai kizárólag rovarok (számszerint 25, különböző kabócák, sáskák, szöcskék, tücskök, legyek, darazsak, lepkék, szúnyogok stb.) keltette hangokból (ciripelés, cincegés, rágás, repülés, rajzás, udvarlás hangjai stb.) lett gondos munkával összeszerkesztve. Az albumot igazán nagy kár volna csupán egyfajta kuriózumnak tekinteni, ugyanis tényleg nagyon jó. Nálam idővel méltó párja lehet nagy kedvencemnek, a Zamia Lehmanni: Songs Of Byzantine Flowers (1986) lemeznek.

Graeme Revell ma elsősorban remek filmzenék (Holló, Sin City...) szerzőjeként ismert, de volt egy nem egészen 10 éves korszak, amikor a legendás SPK zenekar egyetlen állandó tagjaként sokkal mélyebb nyomot hagyott a modern kísérleti zenék kollektív tudatalattijában. A '79-es alapítású csoport a korai nyers industrialtól (az egyik legelső formáció volt, amit industrialnak nevezhetünk) haladt az ambientbe hajló kísérletek és szintipop slágerek (pl. Breathless) felé, útközben nem egy "átmeneti" szerzeményt (pl. Metal Dance) hagyva maga után.
"A Zamia Lehmannit néhány kritikus az év legjobb "keleti" munkájának minősítette, pedig legalább annyi klasszikus és nyugati hatás érezhető rajta. Az új-zélandiakat, mint ami én is vagyok 200 éve idedobták és a letelepedők mindent el akartak felejteni abból a kultúrából, ahonnan jöttek. Jelenleg Ausztráliában lakom, ami majdnem Dél-Kelet Ázsia és az SPK fele kínai születésű, ezért úgy gondolom az album létrehoz számunkra egy olyan kultúrát, amely eltér mind az európai, mind a keletről érkezett örökségtől. Egyik kedvelt rész számomra, amikor a Fairlight-ban egy ősi ausztrál hangszeren, a didgeridoo-n játszom. Ez sokkal inkább emocionális album, mint amit valaha is csináltam. A "bizánci" motívum az új kezdési pontok metafórája, a jövőhöz vezető kulcs az új kiindulási pontok keresésésben rejlik, egy stílusnál, vagy gondolati keretnél nem szabad megragadni."



Graeme Revell official
Graeme Revell – Filmzene.net
Graeme Revell – imdb.com

SPK archive SPK – Wikipedia
Early SPK concert photos by Philippe Carly

Lafcadio Hearn: Insect Musicians, from Exotics and Retrospectives, 1898

2008. január 1., kedd

Bang Rajan



A thai filmeknek nem vagyok nagy ismerője, de a különböző jelekből könnyen kiolvasható, hogy egyre inkább érdemes rájuk odafigyelni. A Bang Rajan bár nem felejthetetlen, de a thai filmipar első felém tett lépéseként (vagy fordítva) megbecsülöm és szívesen írok róla egy keveset. A Bang Rajan egy XVI. századi történelmi eseményt dolgoz fel. A történet Sziám régi fővárosának, Ayutthayának bukása előtt játszódik. 1767-ben a főváros ellen indult burmai hadsereg inváziójának útját állja egy kis falu (Bang Rajan) harcosainak csapata. A falu első emberének megsérülése után kérik fel vezetőnek a kívülálló veterán harcost, Nai Chan Nuad Kheo-t, aki nem kevésbé utálja a megszálló burmaiakat, ám a gyűlölet éppúgy nem elég hajtóerőként a győzelemhez, ahogy a taktikai tévedéseik és fegyelmezetlenségük sem tud sokat rontani reménytelen helyzetükön. A túlerő természetesen óriási. A végső csatában a falu teljes lakossága a csatamezőn hal meg.



A filmben vért vér követ. Hullanak a fejek és a karok. Történik nagyon sok más is a filmben (természetesen a romantikának is helyet szorítottak), de mindezek arányait én, bevallom máshogyan szerettem volna látni. A burmaiakra több időt lehetett volna szánni (a csatajelenetek kárára egész nyugodtan), így talán a róluk kialakuló kép kicsit árnyaltabb lett volna, mert így sajnos ők nem csupán az országukkal szomszédos területeket, így mások honát elfoglalni akaró ellenséges erők, hanem az amerikai közönségfilmekből már jól ismert Nagy Gonosz Lelketlen Ellenség.