2007. szeptember 27., csütörtök

Zingaro - Loungta



Egészen máshogy viszonyulok a lovakhoz és a cirkuszhoz. Nem tudom, hogy melyik érzés kellene hogy domináljon, amikor egy lovas cirkuszról van szó. Így vagy úgy, de a Zingaro társulat Loungta című műsora mindenképpen érdekesnek tűnik.
A társulatot egy Bartabas művésznéven dolgozó francia lóidomár alapította 1998-ban (ebben az évben halt meg kedvenc lova, Zingaro; innen a társulat neve). Hírnevét már korábban kivívta számos neves műsorral (Chimere, Eclipse), és még pár mozifilmből (Mazeppa, Chamane) is kivette a részét. Legutóbbi munkája a 2003-as Loungta, amit Tibet misztérium-játékai és a címben megnevezett ősi tibeti jelkép, a szélparipa ihletett. A hiteles zenei aláfestésről a Gyütö Rend szerzetesei gondoskodnak. Az egy órás műsor DVD-n is megjelent.



Zingaro.fr
Zingaro.jp
Zingaro - Loungta, les chevaux de ven DVD

2007. szeptember 24., hétfő

Az Aggteleki-karszt barlangjai





"Oh, ti szükkeblü emberek, kik mindenben, örökké szabályokat kerestek és állittok, jertek ide és boruljatok térdre a szabálytalanság remeke előtt!  
S mi az a szabály? Semmi más, mint a sánta közép-szerűség mankója.
Soká tünődtem: mint eredhetett e barlang?
És kitaláltam.
Mikor a mennyországból kiebrudálták a pártos angyalokat, itt kezdték jövendőbeli lakásukat, a poklot, ásni; azonban itt nem boldogulván, másfelé fordultak. Képzelhetni, mint fáradtak a szegény ördögök e sikertelen munkában, izzadságuk még most is csepeg e félig kész pokol oldalairól és tetejéről." Petőfi Sándor a Baradláról (1845)

Az Aggteleki-karszt az ország legnagyszerűbb természeti kincseinek egyike. Legismertebb barlangjában (Baradla) már a XVIII. század elején indultak szervezett túrák, így egyike a világ első idegenforgalmi barlangjának. A Baradla nagy múltjának átka, hogy az őskori lakók tábortüzeinek és a korai látogatók szurokfáklyáinak koromlerakódásai sok helyen feketére színezte a barlang képződményeit. A barlangot más módokon is megviselte lakóinak, látogatóinak "tapintatlansága". Méretei okán még így is lenyűgöző a Baradla, de aki szeretné megsejteni egykori szépségét, az az újabban felfedezett barlangokat is keresse fel. Mi eddig a Baradlán kívül a Vass Imre- és Rákóczi-barlangokat kerestük fel, de később mindenképpen visszatérünk az Aggteleki Nemzeti Parkba további barlanglátogatás ürügyén (a Baradlának is csak az egyik szakaszát jártuk be).

Akit érdekelnek a hazai barlangok, elsősorban a magyar karszt- és barlangkutató társaság honlapját böngéssze. E-könyvtár, tanfolyamok, kiadványok, barlangtérkép-tár, hírek, sajtófigyelő...

Az Aggteleki-karszt barlangjai — fotó album

Curse of the Golden Flower




Zhang Yimou egy jó rendező (és lépjünk túl a kérdésen, hogy valójában kommunista propaganda filmeket készít-e vagy sem). Már az 1987-es Vörös cirokmező is egy csodás film volt. A Hős (2002) egy új korszak látványos nyitánya volt, és nem csupán saját alkotói pályáján. Két évvel később a Repülő tőrök klánjával rátett még egy lapáttal. A látvány és a zene erősebb (a film zenéje eddig a legjobb, amit kínai filmben hallottam), hatásosabb és a történet is csak egy nagyon kicsit tűnt haloványabbnak számomra.
Az Aranyvirág átka könnyen lehet, hogy már nem jut el a hazai mozikba és majd csak DVD-n jelenik meg (ne így legyen!). A történet magva és a nagy egész megkomponálása egyaránt remek. Chow Yun-Fat és Gong Li alakítása igazán pazar. A díszletek, kosztümök ezúttal még aprólékosabban megtervezettek, még látványosabbak. Nem is lehetne ez másképp, hiszen az események helyszíne a császári palota a kései Tang dinasztia idején (X. század). (Mellesleg Kínában ez a buddhista tantra, a mágia és alkímia korszaka.) Minden részletben meg kellett, hogy jelenjen a császári fényűzés és hatalom. Ám hiába értem a miértet, attól még émelyegtem a megemészthetetlenül gazdag látványtól, és a sok méretbeli túlzás sem biztos, hogy a film előnye. Zhang Yimou királydrámája egy jól sikerült darab, de közönség számára továbbra is a Hős marad az ő legemlékezetesebb filmje.

Curse of the Golden Flower - official
Curse of the Golden Flower - imdb.com
Curse of the Golden Flower - Keleti Szél
Curse of the Golden Flower - Ázsiafilm

2007. szeptember 23., vasárnap

Sunn O)))

A Sunn O))) a mai zenék egyik legkülönösebbike. Különös hangulatokat idéz meg különös módon (nem ők az egyetlenek ezzel az eszköz- és hangulattáral, ám kétségkívül az egyik legkiemelkedőbbek). Amikor megismertem őket, az egész akkori diszkográfia szakadt a nyakamba. Az első benyomásaim közel jártak Nietzsche híres sorához: "Ha sokáig nézel a feneketlen mélységbe, a mélység visszanéz beléd". Később világossá vált, hogy ennél sokkal többre képesek ők.



A Sunn O))) leginkább a drone metal címke alatt tűnik fel, de jogosan emlegetik velük kapcsolatban a dark ambient és drone doom megjelöléseket is. A zenekart elsősorban Stephen O'Malley és Greg Anderson gitárosok alkotják. A furcsának tűnő nevet a hatvanas években kedvelt Sunn erősítő márka ihlette. Az erősítő logójában a "sunn" után egy kör szerepel körülötte további körökkel és tőle jobbra pár "hullám". A Sunn O))) név a logónak egy igazán hű interpretációja.
Zenéjük szélsőségesen lassú és súlyos. A két gitáron kívül minden más instrumentum csak alkalmi vendég. Lemezeik sorában a japán Boris zenekarral közös Altar (2006) a legtöbbet emlegetett és legkeresettebb, de az én személyes kedvencem nem ez, hanem a White 2 (2004) lemez. A 25 perces Decay2 [Nihils' Maw] című tételben Csihar Attila (aki ekkortól rendszeresen feltűnik a zenekarban) az emberiség legrégebben lejegyzett szövegeinek egyikéhez, a szanszkrit nyelvű Shrimad Bhagavatam (másik nevén Bhagavata Purana) tizenkettedik énekéhez adja a hangját. A Kali Yugáról szóló jövendölések együtt örvénylenek a mélybe aláhulló és az onnan felemelkedő hangokkal. Túl egyszerű lenne a sűrű hangfolyamot a legsötétebb kor szimpla soundtrackjeként beazonosítani, hiszen akarva vagy akaratlanul, hasonló hatásokat képes az kiváltani a hallgatóból, mint egyes buddhista szertartás zenék (a hogyanról és miértekről majd egy direkt ilyen témájú bejegyzésben próbálok írni).



Nagyon kiváncsi voltam, hogy különleges világukból koncerten mit és hogyan tudnak megvalósítani. Tavasszal láthattuk őket az ausztriai Donau festivalon, a kremsi minorita templomban. Kezdetben a színpadkép végtelenül puritán és sötét. Amikor Stephen O'Malley és Greg Anderson hosszú fekete csuhában lassú (nagyon lassú) és teátrális (nagyon teátrális) mozdulatokkal gitározni kezd, akkor az egész a maga egyszerűségével roppant látványossá válik. Később csatlakozik a látványhoz némi füst, színes fénynyalábok és végül Csihar Attila. Utóbbi feltűnését a Donau Festival hivatalos fotósai úgy tűnik már nem bírták kivárni. Nem voltak egyedül. Az első 5-10 percben többen elhagyták a zajjal telt templomot. Aki maradt, alig mozdult. Levegőt is csak a falakról ránkszakadó hangfolyam utolsó hangjának elhalása után vettünk először. A szertartást végző három alakot mintha id. Pieter Bruegel álmodta volna a templomba. Az élmény katartikus volt és igen mély nyomokat hagyó, mint egy sikeres lélekmentő trepanáció.



Sunn O))) — Wikipedia
Sunn O))) — last.fm
ideologic – home page for Stephen O'Malley
Stephen O'Malley — MySpace
Southern Lord Records
Attila Csihar — Wikipedia
Attila Csihar — MySpace

Fényképek a kremsi koncertről

Sunn O))) at donaufestival, 20. 04. 2007:

Sunn O))) at the independent SF, 06. 07. 2007:

Sunn O))) at club quattro, nagoya, 16. 05. 2007:

2007. szeptember 13., csütörtök

Photos of Tibet in the early 1940's



Az amerikai hadsereg két tisztjét Indiából Tibetbe küldték a negyvenes évek elején, hogy felmérjék a Csang Kaj-Sek Köztársaságpárti Kínai kormány katonai ellátásának lehetőségét Tibeten keresztül. A két tiszt (Ilya Tolstoy és Brooke Dolan) nagyon sok fotót készített a "terepszemle" során. Ezekből számos szerepelt Rosemary Jones Tung "A Portrait of Lost Tibet: Photographs by Ilya Tolstoy and Brook Dolan" című 1980-as könyvében és néhány darab a "Tibet: The Sacred Realm, Photographs 1880-1950" című könyvben is szerepelt. Kisebb számban természetesen még sok helyen szerepeltek fotók a gyűjteményből. A többszáz fénykép javából látható egy tematikus összeállítás a következő oldalon: Photos of Tibet in the early 1940's


2007. szeptember 11., kedd

The Burmese Harp



A Burmai hárfa (Biruma no tategoto; 1956) messze az egyik legjobb II. világháborús film, amihez eddig szerencsém volt. Kon Ichikawa filmjének főhőse, a háború befejezését a burmai fronton megélő japán katonák egyike, Mizushima közlegény. A japán katonák az angol fogolytáborok vendégszeretet élvezhetik, amíg hazatérhetnek a térdrekényszerített, újjáépítésre váró hazájukba. Egy, a hegyekben még kitartó kis csoporthoz Mizushimának kell elvinnie a háború végének hírét. Nem adják meg magukat. Mind meghalnak. Egyedül a hírnök marad életben, akit egy buddhista szerzetes talál meg és gyógyit fel. Mizushima vándor szerzetesnek öltözve indul el társaihoz a táborba (a ruhát megmentőjétől lopja, de idővel egyre inkább azonosul a véletlen szereppel). Útközben, már napokkal a háború befejezése után szembesül a vérontás méretével, értelmetlenségével, borzalmával. Katonaként hárfajátékával társai elcsigázottságát, a háború súlyát enyhítette, most buddhista szerzetessé válva sírgödrök százait ássa rothadó honfitársainak. Az őt viszontlátó bajtársai számára egy elérhetetlen jelenésnek tűnik. Mizushima nem térhet vissza társaihoz és nem térhet vissza velük Japánba. A sors magányos és fájdalmas feladatot osztott rá.



Kon Ichikawa Michio Takeyama regényéből készítette filmjét. A könyvtől kisebb részletekben eltér (például eredetileg a félholt Mizushimát egy kannibál törzs találja meg), de megtartja és erősíti a sajátos, nyugtalanító nézőpontot. A Burmai hárfa Ichikawa leghíresebb filmje (1985-ben újraforgatja színesben a filmet). Gazdag filmográfiájából engem az 1958-as Enjo érdekelne leginkább, de sajnos még nem volt egymáshoz szerencsénk. A film Mishima Yukio klasszikusából, az Aranytemplomból (Kinkaku-ji; 1956) készült.

Kon Ichikawa interview 1/2 — YouTube
Kon Ichikawa interview 2/2 — YouTube

2007. szeptember 7., péntek

Tsukioka Yoshitoshi



A Meiji-kori új fametszet (Meiji-nyomat) ápolja a tradíciókat, de új témákat keres. Elsősorban a groteszk, erőszakos témák váltak sikeressé. Gyilkosok, kísértetek és egyéb rosszindulatú teremtmények váltják egymást Tsukioka Yoshitoshi leghíresebb képein is.
Yoshitoshi (1839-1892) a feudális Japán és az új modern Japán határán alkotott. Ő az Ukiyo-e egyik utolsó nagy mestere. Leghíresebb sorozatai a “One Hundred Ghost Stories of China and Japan” és a “Twenty-eight famous murders with verse”.

Tsukioka Yoshitoshi — Wikipedia
Tsukioka Yoshitoshi — Japanese Print Gallery
Tsukioka Yoshitoshi — Lune Rouge
Tsukioka Yoshitoshi — Sinister Designs



2007. szeptember 4., kedd

Tao



Sokan próbálkoznak hasonlóval, de szerintem Ching Huang 2003-as Maya animációja óta jobb még nem született.

2007. szeptember 1., szombat

Kris Kuksi



Sok éve ismerem Kris Kuksi munkáit. Számomra kb. 2004 óta tűnik nehezen megkerülhetőnek. Intenzíven szállítja nekünk izgalmas, kellemesen túlzsúfolt kreatúráit mióta rátalált az emberi csontvázra, mint tökéletes alapanyagra. A rozettákba feszített csontvázai nem csupasz vázak, gazdagon fel vannak ékesítve. Ékük az egész világ. Memento Mori.



Hivatalos oldala alkalmas arra, hogy munkáira ránagyítsunk és egy kicsit böngésszük a részleteket (jó lenne ezt majd egyszer élőben is megtenni..). A deviantArt-on található galériát is érdemes megnézni, mert a tartalom különbözik és nagyon sok a nagyon jó részletfotó. MySpace oldalán meg lehet kommentelni és/vagy barátkozni, ahogy tetszik.

Kris Kuksi - official
Kris Kuksi - deviantART
Kris Kuksi - MySpace
Kris Kuksi interview - beinART