2007. november 27., kedd

The Frederick Williamson Collection



Frederick W. Williamson brit politikai tisztviselőként élt Sikkimben, Bhutánban és Tibetben a 30-as években. Munkája mellett lelkes fényképész és amatőr filmes. 1930 december és 1935 augusztus között ő és felesége (Margaret Williamson) kb. 1700 fotót készített a Himalája térségben. Emelett még 23 tekercs 16 mm-es filmet is rögzített. A felvételek minősége sajnos erősen változó, leginkább a nem megfelelő tárolás miatt. A felvételek hossza viszont elképesztő: több, mint 200 perc! A tekercsek nagy része precízen fel van címkézve, így a Williamson tekercsek a három himalájai ország 1930-as évekbeni mindennapjainak felbecsülhetetlen értékű dokumentációja.
Frederick W. Williamson Tibet fővárosában halt meg (1936).

The Frederick Williamson Collection


2007. november 18., vasárnap

Joshim Kakegamic



Joshim Kakegamic (1952-1993) a harmadik, sógora Norval Morrisseau és Carl Ray mellett, aki közreműködött a Woodland stílus megszületésében. 1973-ban két testvérével (Goyce és Henry) megalapította a Triple K Co-op-ot, egy selyem szitázó társaságot. Míg elődei feltaláltak és finomították a piktografikus stílust, Joshim túllépett rajta és igen hamar tökéletesítette a kifejezésieszköz-tárat. Festőként virtuóznak bizonyult és emelett újító volt az indián nyomatok területén. Joshim Kakegamic 1993-ban halt meg egy tragikus mentő akcióban.

2007. november 17., szombat

Carl Ray



Úgy tizenöt éve, Bodrogi Tibor örökbecsű könyvében, a Törzsi művészet (Corvina kiadó, 1981) második kötetében találkoztam először Carl Ray nevével, művészetével. A Varázsló medve című képének fekete-fehér reprodukciója nagyon sokáig az egyetlen kép volt, amit ismertem tőle, de ezt az egyet a mai napig kiemelkedő jelentőségű, nagy hatású "képzőművészeti emlékemként" tartom számon. Ha létezik "modern" sámánisztikus vizuális művészet, akkor Carl Ray annak művelője volt, bár ez korán sem olyan egyértelmű, mint Morrisseau esetében (mások szerint az ő esetében is vitatható).




"A sámánisztikus művészetekről való értekezés szintén tele van problematikus elemekkel. A műalkotásokat gyakran a sámánisztikus hit illusztrálására használják fel, nem törődve azzal, hogy valódi sámánisztikus környezetben alkalmazzák-e azokat vagy sem. Sőt, a sámánizmussal összefüggő egyes motívumokat bárhol sámánisztikusnak neveznek meg akkor is, ha nem sámánisztikus környezetben fordulnak elő. Az effajta motívumokra példa a világfa (Vastokas 1974), valamint az ún. röntgenábrázolás, azaz az állatnak vagy embernek a csontjaival vagy belső szerveivel történő megjelenítése (Lommel 1976). Mindkét ábrázolás előfordul sámánisztikus, illetve egyéb kontextusban. A sámánisztikus művészetben a csontvázak és a belső szervek megjelenítése jelentheti a sámán testének átalakulását egy mágikus erővel rendelkező testté a sámánná avatás folyamán. (...) Az egyik ok, amiért a nem sámánisztikus művészeteket gyakran a sámánizmus fogalmainak illusztrálására használják az, hogy a sámánizmus nem mindenhol társul művészettel. A vizuális művészet nem tartozik a sámánizmus létfontosságú elemei közé, annak ellenére, hogy a sámán esetenként a társadalom egyetlen vagy a legfontosabb alkotóművésze, és sok kutató szerint a sámán volt a legelső művész. (...) A sámánizmus legfontosabb értékei az egyediség, a változatosság és a mozgás. A sámánizmus jellegzetes művészetformái azokkal az értékekkel harmonizálnak, melyek időben kibontakozó művészetekre jellemzőek: a zenére, az énekre és a táncra. A vizuális művészetek csak másodlagos szerepet játszanak, és a sámánizmus sok esetben ezek nélkül létezik. A sámánizmus az átmenetek egyes állapotaival foglalkozik, inkább a «valamivé válással», mint a «valamiként létezéssel»." (Pásztory Eszter: Sámánizmus és észak-amerikai indián művészet, Tabula 1998/1)




Carl Ray (1943-1978) a Sandy Lake rezervátumban született és nőtt fel, ugyanott ahol a barátja, Norval Morrisseau és Joshim Kakegamic (itt született meg később a Woodland School of Art). Iskolaévei után először prémvadász, majd favágó és később aranyásó lett. A festést, mint egyfajta terápiát használta, amikor tbc-s lett. Ray nagyszerű rajzkézséggel rendelkezett, számos különböző stílusban, technikában egyaránt otthonosan mozgott. Az úgynevezett röntgen stílusban (x-ray style) alkotta a legegyedibb képeket. Megmutatta az állatok és emberek belső szerveit és belső energia vonalait, amik az ő képein sokszor kétségkívül zaklatottak. Élete tele volt konfliktussal és jóvátétellel. Az önmagával és a természettel vívott folyamatos küzdelme művészetében is felismerhető. Fiatalon, 35 évesen halt meg tőrdöféstől egy házi veszekedés során.

2007. november 16., péntek

Norval Morrisseau

"Az asztrális sík harmóniáit közvetítem ecseteimmel a fizikai síkba. Ezek a másvilági színek tükröződnek vissza a természet ábécéjében, ez egy nyelvtan amiben a jelek növények, állatok, madarak, halak, Föld és ég. Én csupán egy csatorna vagyok amit a szellem használ, amire egy azt sóvárgó társadalomnak nagy szüksége van."



Norval Morrisseau (1931- ), odzsibve (Ojibwe) indián sámán a Legend vagy Medicine festészeti stílus alapítója. Népe kezdetben bírálta az újító vizuális szókincset, mert a tradícionális spirituális tudásuk korábban szigorúan csak szóban volt továbbadható. Ő ezt a tudást nagyapjától, Moses Potan Nanakonagos-tól szerezte meg, aki odzsibve sámán volt. Ő tanított neki a midewiwin tekercsképekről, amik Morrisseau-nak az erőteljes képek és jelentések legfőbb forrását adták.



1962-ben ő az első indián művész, aki megmutathatta munkáit egy kortárs galériában (Pollock Galéria, Torontó), ahol lelkesen fogadták élénk, stilizált képeit. Színgazdag, figuratív alakjait (wendigók, lélek-vezetők, állatok) erős fekete/kék körvonallal hangsúlyozza. Képeire krí (Cree) szótagírással szignálja a Réz Viharmadár (Copper Thunderbird) nevet, amit egy sámánnőtől kapott 19 évesen, hogy meg tudjon küzdeni egy súlyos betegséggel (tbc).



1970-től tagja a Kanadai Királyi Művészeti Akadémiának és alapítója az Erdőségi Indiánok Művészeti Iskolájának (ma ezt Anishnaabe art-nak hívják), ahol újjáélesztik az anishnaabe ikonográfiát, a tradícionális vésett sziklarajzokat és a Midewiwin nyírfakéreg tekercsképeket. 1996-ban kijelöték az Ojibwe nép nagy sámánjává. Jelenleg Nanaimoban (British Columbia) él, sajnos parkinson kórja miatt festeni már nem tud, de népéből sokan követik fiatalkori és érett stílusát (köztük egyik fia, Christian Morrisseau).



"Az indiánok között, mint más népek esetében, néhányan művésznek születnek, de a legtöbbjük nem. Én egy született művész vagyok. Jobban érdekel a népem, mint bármely antropológust, tanulmányoztam kultúránkat és ismereteinket. Célom újra összegyűjteni az egykor büszke kultúránk darabjait, és megmutatni népem méltóságát és bátorságát."

Norval Morrisseau – unofficial page
Norval Morrisseau – wikipedia
Norval Morrisseau Blog

2007. november 13., kedd

La Otra Conquista



A La Otra Conquista / The Other Conquest című film zenéjét március óta ismerem és kedvelem. Samuel Zyman és Jorge Reyes kétségkívül hatásos zenét komponált a filmhez. Ha nem olvasok utána, hogy miről szól a film, a zenéje, és persze címe alapján is könnyen kikövetkeztethettem volna. A filmet csak most, a DVD-n való megjelenés után volt alkalmam látni. A mexikói premiervetítés egyébként már elég régen, 1999 áprilisában, húsvétkor volt. A filmet az addigi legdurvább mexikói történelmi filmdrámaként emlegették. A La Otra Conquista Mexikó történelmének legfontosabb társadalmi, vallási változásainak rövid és véres korszakát dolgozza fel.



1519 november 8.-án a spanyol hódító, Hernando Cortés kis seregével belovagolt a hatalmas Mexikói Birodalom azték fővárosába, Tenochtitlánba, ahol II. Moctezuma, a birodalom uralkodója örömmel fogadta őket. Két éven belül az azték civilizáció az árvák állama lett. A túlélők elvesztették családjaikat, otthonaikat, nyelvüket, templomaikat és isteneiket. A La Otra Conquista eseményei 1520 májusában kezdődnek, közvetlenül a Nagy Templomban történt mészárlás után. A filmben a vérontás egyik túlélője Moctezuma egyik törvénytelen fia, Topiltzin, egy ügyes azték írnok. Topiltzin még megpróbálja Tonantzin, az azték anyaistennő kultuszát életben tartani, de amikor a spanyolok (köztük Diego barát) megakadályozzák egy azték hercegnő feláldozását, az élet két összeférhetetlen útja szemtől szembe találkozik egymással, és az erőszak ismét elkerülhetetlen. Később Hernando Cortés úgy dönt, hogy Topiltzint megtéríti Diego barát segítségével.



Topiltzin (új nevén Tomás) megpróbál alkalmazkodni a rátörő új és ellenséges világhoz, míg Diego barát a türelmet és megértést gyakorolja. A film megpróbálja felfedni ennek a ma is nehezen meghatározható hibrid kultúrának az összetett és homályos eredetét. Mindezt elsősorban a két főszereplő átalakulásain valamint Tonantzin és Szűz Mária alakján keresztül teszi. Mexikó egyik legismertebb vallási, kultúrális és nemzeti jelképe, a Guadalupei Szűz valójában a kereszténnyé formált azték anyaistennő. Az aztékok így új alakban, de tovább imádhatták istennőjüket, és később is gyakran éltek az átlényegítés, átkeresztelés eszközével (például a szertartásaik során használt hallucinogén növényeket idővel mind átkeresztelték, így egyik ilyen növényük, az ololiuhqui magjait ma Mária Füvének vagy A Szűz Magjának nevezik).