2007. október 2., kedd

Jham Sang



Jham Sang más tibeti festőkhöz hasonlóan a hagyományaikat és a korszerű technikákat és látásmódokat próbálja ötvözni. 16 évesen lett Tenpa Rapten thangka mester tanonca. Három évvel később már tanította a művészetet a tuilungi iskolában. Közben a Tibeti Egyetemen biológiát majd számítástechnikát tanult, majd később természetesen az Egyetem képzőművészeti szakát is megjárta. A Gedun Choephel Artists’ Guild egyik tagja és szervezője.



2006 őszén egy Új-mexikói kiállításon 20 tibeti művész mutatta meg képein a Peking-Lhasa vasút megépülésével kapcsolatos gondolatait. 2004-ben döntötték el a Gedun Choephel Artists’ Guild művészei és a Peaceful Wind, hogy egy festmény sorozattal jelzik, hogy a vasút Tibet történelmének egy fontos eseménye. Ennek eredménye lett a Lhasa Train című kiállítás. Jham Sang a "First Railway" című képpel (kattints a képre, ha nagyobb méretben akarod látni) készült a kiállításra:
"Én ezt, mint egy álom vagy egy buddha jövendöléseként akartam ábrázolni. A vasút elhozza a modern kultúrát és szembeáll, összeütközik, egészen összekeveredik a hagyományokkal. A két mandala a tibeti tradícionális kultúrát hivatott megjeleníteni, ami a modernség feltűnésével "színtelenedett". A modernség jóval színesebb, de érzem, végül minden csak egy ideig marad fenn, mint az állandóság hiányának buddhista tanításában. Végül minden elveszik vagy eltűnik majd. A képen a nő "hagyományos" nőként, a férfi modern férfiként van ábrázolva. A vonaton történhetnek romantikus dolgok, de igazán nem tudom milyen eredményekhez vezethet ez."




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése