Japán számára a Meiji-kor (1868-1912) a reformok időszaka volt, új idők kezdete. A gazdasági, katonai, politikai reformon túl, a művészet is új utakra lépett. A művészetben leginkább az európai hatás megjelenése volt a változások oka. A kremsi kiállításnak látványos darabjai voltak az óriási füstölő égető bronz szobrok: a japán és európai hagyományok izgalmas találkozása. A korszakot rengeteg egyedi hangulatú, kézzel színezett fotó is felidézi. Ekkoriban rengeteg nyugati utazó és gyűjtő lepte el a világ előtt megnyílt Japánt, hogy magán- és közgyűjteményeket gazdagítsanak.
Egy-egy európai festő már korábban is a japán fametszetek hódolója volt, ám ekkora már igazi divattá vált művészkörökben (1872-ben született erre a japonizmus kifejezés). A nyugati festők a Távol-Keletről várták a festészetüket megújítani tudó hatásokat. A kiállítás címében megnevezett Vincent van Gogh és Egon Schiele szívesen próbálkozott a japán metszetek hangulatának megragadásával. Ezúttal kétségkívül Schiele képei voltak meggyőzőbbek. Helyet kaptak a Műcsarnokban a japán hatást más módon használó festők képei is. Ezek közé tartozott két magyar művész festménye is. Székely Bertalan Japán nő (1903) című képe a kiállított képek között az egyik legnépszerűbbnek tűnt. Képe a romantika és a japán diszítőművészettel kísérletező szecesszió találkozása. Érdekes volt Hans Makart azonos című festményével együtt látni. Orientalista festőnk, Tornai Gyula A szentélyben (1907) című képe a művész tervezte keretben nem kevésbé hatásos. Tornai többi japán témájú művét is ide kívántam volna (például: Gésák, Templombejárat Kiotóban). És persze kívánok egy ilyen kiállítást Budapestre is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése